Magyarság, 1926. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1926-02-04 / 27. szám
1926 ffebruár 4. csütörtök Ára 2000 korona Budapest, VII. évf. 27. (1500.) n. MitaaBSAft Előfizetési árak: Félévre 300*000 korona. Negyedévre 150.000 kor* Egy hóta 50.000 korona. Egy számlra hétköznap 2000 korona. Vasszernap 4000 korona. Ausztriában hétköznap 30 garas, vasárnap 40 garas. Felelős szerkesztő: MILOTAY ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VII. Miksa utca 8. szám. Telefonszónoki József 68-90, József 68-91, József 68-92. Levélcím: Budapest 741, Postafók 19. szám. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Siralmas levél Erdélyből Kedves Barátom, nem tudom, mint fogok rövidre szánt levelem végéhez eljutni: annyi minden zsibong a lelkemben. Tisztem itthon is az események megfigyelése és a súlyos sérelmek szóvátétele; valahányszor felveszem tellbuzogányomat, öt-hat komor eset között kell választanom és ez igen kínos hivatal. Ebből meg lehet állapítani, hogy kegyetlen életünkre milyen nyüzsgően áramlanak a komor megpróbáltatások! Neked írok, hasonlóképp vagyok: izgatottan kell választanom a sok feltóduló kép között, mert napok átélése nem fér szűkreszabott levélbe és jól meggondolva a dolgot, tulajdonképp minden 24 órában írnom kellene e keserű harctéri jelentéseket. Bizonyára hallottátok, hogy a vasút kommerciálásainak egyik végzetes következménye lett a régi üzletvezetőségek, vagy ahogy az új világban elnevezték, az igazgatóságok feloszlatása. Ezer és ezer magyar család jutott most kétségbeesett helyzetbe. A feloszlatást, illetve a leépítést ürügyül használják, hogy a magyar vasutasok zömétől megszabaduljanak : kegyetlen és családellenes áthelyezésekkel, felmondásokkal, elbocsátásokkal lökik nyomorba a magyarokat, a hiszékenyeket, akik helyükön maradtak, megtanultak románul és átsegítették a züllött forgalmat az első két esztendő keserves kínjain. Éveken át zengték hivatalos helyről a magyar vasutasok dicséretét és most útilaput kötnek sebesült talpukra. Kolozsvár körzetében egyedül 450 család sóhajtja a kétségbeesés szomorú szavait! Hová lettek a hágai egyezmény rendelkezései, melyek szerint a háború senkit sem csorbít meg tisztviselői mivoltában, hová párologtak a békeszerződés jámbor ígéretei, melyek az elszakított területeken a szerzett jogok védelmét biztosították? Ha a régi háborúk történetét olvassa az ember, utólag is összefacsarodik a szíve, arra a végtelen anyagi pusztulásra gondoltában, amit a zsákmányolás az egyeseknek okozott. De mi ez a kegyetlen tervszerűséggel rendezett lassú kifosztáshoz képest, ami ma az utódállamokban csöndesen folyik az ittrekedt alkalmazottak sovány bőrére! A lassú elszegényedés, a nyomorra válás szüntelen tart. Segíti az óriási adó, a hirtelen drágulás, a gazdasági válság és a lej folytonos zuhanása. Mikor kegyetlen préselés útján, mely természetesen az új területeket ,szorongatja a leginkább, a költségvetés több milliárd felesleggel záródik, a pénz mégis hanyatt-homlok szalad a mélység felé. Azt mondják, ezt a folyamatot a liberális gazdasági politika szándékosan elősegíti, mert azt akarja, ha csakugyan ki kellene nemsokára szállania a hatalom csónakjából, ez a válság táncoltassa meg gorombán az utódevezőröket. Ez a feltevés bárgyú egy kicsit. De az emberek fájó megrebbentségükben egyre-másra költik az ostoba regéket, így suttogják például azt is, hogy a száműzött trónörökös betegsége Milánóban mérgezés következménye, mint ahogy erőszakkal tették el láb alól annak idején Károly királyt, sőt, talán Carmen Sylvát is. Persze az izgatott levegőben könnyen képzelődnek a fantasztikumok: ha a török—görög áfium örökre megmérgezte itt az erkölcsöket, politikát, a közigazgatást, akkor könnyen hullhat egy-egy csöpp a fejedelmi poharakba is. Abban a pillanatban, mikor hire terjedt, hogy a kormány, váratlanul mégis megcsinálja a községi választásokat,az úgynevezett tanácsok megalakítását, mert azt reméli, hogy a magyar és német, kisebbségekkel összefogva győzelmet arat, mihelyt megtörtént a községi választásoknak kiírása február 18-ára, 19-ére és 20-ára és ennek hatása alatt a Iorga— Maniu—Argetoianu nemzeti demokrata pártjának megegyezése a Michalache— Lapu—Store-féle parasztpárttal, azóta a kormány változás híre megint lázas erővel tört ki. Már régóta beszélik, hogy a király megígérte a nemzetiek és parasztpártiak választási és kormányalakítási megegyezése esetére Bratianuék menesztését.. A megegyezés ide megvan, így nemsokára elválik, mi igaz a kósza feltevésekből? Máris közkézen forog a Maniu elnöklete alatt megalakuló kormány névsora; eszerint a közoktatásügyi miniszter Jorga Miklós lesz, ki olyan hevesen támadta a kisebbségi iskolákat üldöző irányzatot, hogy hatalomrajutása esetén valóságos paradicsomi állapotot tartozna számunkra elővarázsolni. De ... hogy is mondták a bölcs rómaiak? Senatores honi viri, senatus mala bestia; a képviselők jó emberek, de a kormányok gonosz szörnyetegek. Az bizonyos, hogy kormányválság még nincs, de a kormányra készülődés az meg van régóta. Nagyon izgalmas napok várnak reánk közeli hetekben. Öt különböző választást kell majd végig verekednünk. Az első a községi és megyei tanácsok megalakításának harca, melynek lezajlása után köetkezik a városok önkormányzati testületeinek kiképzése (polgármester, osztályvezetők választása). Egyidőben a szenátort is választó megyei törvényhatósági bizottságok kijelölése is megtörténik. Március 8-án lejár a parlamenti megbízólevelek hatálya, tehát meg kell ejteni a kamarai és szenátori választásokat is hamarosan. E fontos belpolitikai események különös halmozódása azt a gondolatot sodorja lelkünkbe, hogy a sok erőszakoltság és csúsztatás végzetes nehézséget kuszált össze és Románia politikája nagyon válságos bonyodalomba tévedt. A rendetlen gazda egyszerre a teendők gomolyagával kénytelen viaskodni és aligha valószínű, hogy szerencsésen tud minden komoly feladattal megbirkózni. Szóval csőstül van a baj. , Akár mint fognak lezajlani az események, valami izzadmány visszamarad a sok láz nyomában és akárki kormányoz majdan, nagy nehézséggel fogja munkáját kezdeni, vagy folytatni. Természetesen ez a túl nehéz helyzet nyomasztóan hat a magyar kisebbségi politikára, mely a simább viszonyok között is keserves, nagyon keserves volna. Idegesek, nyugtalanok vagyunk és a kolozsvári vezérlet még nem tud irányelvet kitűzni. A kormányzó liberális párttal az Anghelescu-féle ,iskoladüh dacára, szakadatlanul folynak a tárgyalások és vidéki központokban állandóan ismétlődnek a liberális főkolomposok látogatásai a magyar vezéreknél. A magyarság egy nagy része a most már kollaboráló nemzeti és parasztpárttal szeretne szövetkezni. De az erdélyi nemzetiek újabban nagyon pipesek lettek és mindinkább taszító magatartást tanúsítanak. Maniu frankhamisítás kapcsán ildomtalan támadást intézett az erdélyi magyarság ellen és a ravaszok közt is ravasz Goldis fijelentette, hogy a meg nem egyezés esetén a pártja nem vesz listájára magyarokat mert ezek gyanússá válnának a magyarság szemében. Sajtójuk egyre jobban hányja az epét a kisebbségek, mint kormány bérencei ellen. Nem tudjuk, mit fog e végtelenül nehéz és nem annyira okosságot, mint inkább szerencsés ösztönt igénylő napokban pártunk határozni, talán végzetesen rosszat. Ámde egy óriási üdv készen áll. Soha ilyen hatalmas még nem volt köztünk az egység és oly szilárd az elhatározás, hogy a vezetőség parancsának vakon kell engedelmeskedni. Ha úgy gondolja jónak, a seprűnyesekre is le fogunk szavazni. Vagy győzünk szerencsésen, vagy elbukunk becsületesen. Saját kis horoszkópom, nem tagadom, azt súgja, hogy az utóbbi bekövetkezése valószínű. De a mi végtelenül hosszúra szabott szenvedésünkben egy további bukás túlságos bajt úgy sem jelent. Ha a liberálisoknak kedvez a választás és mi velük mentünk, úgy be fognak minket csapni, ha az ellenzék győz és mi ellene harcoltunk, akkor legfeljebb azt érjük meg, hogy a magyar elvi álláspontról hirdetett tanaikat, majd szépen megtagadják. Egykét lépcsőfokkal lejjebb vagy fentebb lennünk igazán nem számít. A lényeg abban van, hogy a magyarság saját belső és külső ereje tornyosodjon fel, az igazságot kereső jövő mentől gyorsabban jöjjön segítségünkre. Kötelességünk, hogy ne tagadjunk, hanem állítsunk. A szilárd bizalomnak nem lehet, más kifejezési formája, mint az igenlés. Igenis, akármit hoz a jövő, szilárdan állani fog, tűrni és várni a két és félmilliós magyarság. Szegényedhetik, rogyadozhatik, fogyatkozhatik, kókkadt lehet, de helyzeti energiája elpusztíthatatlan. A hatalomnak természetében van a bágyadás és elöregedés, a kárvallottaké pedig minden remény, minden lehetőség. A kisebbségi pesszimizmus jogosult, midőn korszakot mérlegel, de az időt nézve tulajdonképpen csak kifordított optimizmus lehet. Mienk a jövendő ... De azért Ti, a frankhamisítás és mellékletei által való cibáltságtok dacára irigylésreméltó szabad feleim gondoljatok mégis néha szerettei reánk is, erezzetek át ide, mert a lelkek Golfáramlatai a téli fagyot enyhítik és építik lelkünk szükséges erőit. Csak meleg érzésekre van odaátról szükségünk, semmi politikára, hogy ne higyjük egy percre sem árva elhagyottságunkat. A tiszta és ártatlan, veszélytelen és békés szolidaritás kézszorításával maradok igaz hired Spectator Ellenzéki vádak a miniszterelnök és az ügyészség ellen Az igazságügyminiszter védelmébe vette a nemzetgyűlésen a frankvádiratot — a Magyarság tudósítójától — Az ilgyiltcégnek a frankügyben elkészített ádirata, amint előrelátható volt, véget vetett annak a viszonylagos csöndnek, amellyel nemzetgyűlés ellenzéki pártjai a parlamenti frankbizottság tanácskozásait kísérték. Az egy Viceián István kivételével, aki ma is szociáldemokrata szakszervezetek ellen megkezdett támadásait folytatta, valamennyi többi szónok a frankbotrány különböző csiklandós vagy kevésbé csiklandós részleteivel foglalkozott. Rakovszky István, akinek felzólalását a kormánypárt bizonyos szorongással várta, egy-két finom célzástól eltekintve, nagyon tartózkodó volt. Nem akarta még érinteni az egész nagy nemzetközi botrány politikai hátterét, csupán konzervatív oldalról akart hangot adni tiltakozásának, bejelentvén, hogy a frankbizottság jelentésével kapcsolatosan annál inkább élni akar a ritika jogával. Már az ellenzék többi szónokai a balszélről erősebben fújtatták a tüzet. Nagy Vince egyenesen tanúnak jelentkezett a parlamenti bizottság előtt, mondván, hogy zsebeiben egész adathalmot őriz Bethlen István ellen. Peyer Károly viszont az ügyészség vádiratát támadta a radikális pártok nevében és három ügyészségi állítást egyenesen valótlanságnak minősített. Erre Pesthy Pál igazságügyminiszter szükségesnek is látta, hogy külön feleljen. Az igazságügyminiszter védőbeszédét lehet éppen a parlamentiszólásművészet remekének mondani. Az ő egyenes gondolkozása nagyon nehezen illeszkedik hozzá azokhoz a finom kacskaringókhoz, amelyeken frankügyet át kell vezetni. Mindenestre a miniszter válasza személyes elégtételt jelentett az ügyészség tisztviselőinek, akik a vádiratot a felsőbb utasítások értelmében szerkesztették meg. Az indemnitás folytatólagos vitájában Rothenstein Mór kifogásolta, hogy Magyarországon annyira meggazdagodott a botránykrónika. A Bethlen-udvar építésének is az volt a legfőbb eredménye, hogy egy államtitkár szabadságra ment és azóta nem mer a parlamentben mutatkozni. Végül a munkásbiztosítóról beszélt. Verán István beszédében azt hangoztatta, hogy a szakszervezetek nyomják le legjobban a munkásságot és megfosztják őket az egyesülési, gyülekezési jogtól és a szabad véleménynyilvánítás lehetőségétől. (Zaj a szociáldemokratáknál.) Múltkori adatait a szociáldemokraták cáfolni akarták, ezzel szemben bizonyítja, hogy a nyomdász, famunkás és a húsipari szakszervezet csak háromévenként tart közgyűlést. (Zaj.) A nyomdászszervezet belső felépítését egész nyugodtan lehet reakciósnak minősíteni. Esztergályos János: Micsoda marhaság ez. (Nagy zaj a kormánypárton. Felkiáltások: Ezt a hangot tartsa meg a szakszervezetben.) Az elnök indítványára Esztergályost a mentelmi bizottság elé utasítják. Nyilvános elszámolásra kell kötelezni a szakszervezeteket Viczián István sajnálattal szögezi le, hogy minden sürgetés ellenére nem kötelezték meg a szakszervezeteket a nyilvános elszámolásra, ezáltal lehetővé tették azt a gazdálkodást, amelynek levét a szegény nyomdászok isszák meg. Felolvassa egy nyomászmunkás levelét, amely szerint a legkülönfélébb rímeken, így a Népszava-alap megsegítésére terrorizálnak ki a nyomdászmunkásoktól olyan összegeket, hogy a nyomdászszakszervezet egy esztendő alatt kétmilliárd és csaknem kétszázmillió koronát szerzett be anélkül, hogy elszámolását legalább évenként a tagok elé terjesztené. (Felkiáltások a szociáldemokratáknál: Minden negyedévben van vizsgálat.) A vizsgálatot csak akkor lehetne elfogadni, ha azt a közgyűlés előtt ejtenék meg. A szociáldemokrata párttól hiába várja a közvélemény, hogy a munkásság érdekében valamilyen komoly harcot kezdjen a nagybankok és kartellek ellen, mert a szociáldemokrata vezetők lepaktáltak a liberális nagytőke képviselőivel. (Több szociáldemokrata azt kiabálja, hogy a szónok hazudik, mire az elnök a kiabálókat rendreutasítja.) Állításait bármikor hajlandó bizonyítani. Meri mondani, hogy a szociáldemokrata szakszervezetekben a legtipikusabb abszolutizmus és oligarchia dühöng, amit maguk a szociáldemokraták és a pártból kiűzött emberek, mint például Vági István is, kijelentették. Pikter Emil: Miért nem idézi min járt Szamuellyt? Szomjas Gusztáv: Szamuellyt is a szakszervezet nevelte. Viczián István különben az indemnitást elfogadta. Rakovszky István szerint minden felelős tényezőnek siettetni kell a frankbotrány tisztázását Rakovszky István szólott ezután. Először kérte a szociáldemokratákat, hogy ■ tartózkodjanak a parlament tekintélyét sértő